udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 9 találat lapozás: 1-9

Intézménymutató: Arad Megyei Múzeum

2005. február folyamán

Az Arad Megyei Múzeum raktára valóságos kincsesbánya. Itt őrzik Feszty Árpád Krisztus temetése, más források szerint Krisztus levétele a keresztről című hármasképét. A tizenhárom méter hosszú és négy méter széles triptichon eredetileg a budapesti Nemzeti Múzeum tulajdona volt, onnan került át a Szépművészetibe, majd 1913-ban amikor Aradon felépült a kultúrpalota, benne a képtár, akkor került Aradra. Hosszú ideig a múzeum büszkesége volt Barabás, Lotz és Munkácsy képei mellett. A cikkíró is sokszor megcsodálhatta. A helyi pártvezetés által diktált átszervezés áldozata lett az aradi múzeumi 1848-as ereklyegyűjtemény, majd a Feszty-körkép. Először csak zsákvászonnal letakarták, később már spanyolfalat kellett felállítaniuk. Azután egy Ceausescu-látogatás után jött az utasítás, el kell távolítani a Feszty- triptichont. Bukarestből jött egy restaurátor, aki felcsavarta a festményt. Ugyanígy kellett felcsavarni Liezen-Mayer Sándor Mátyás hazahozatala Prágából című nagy méretű festményt. A múzeum új vezetője, dr. Peter Hügel igazgató nem zárkózik el a festmény restaurálásától, az aradi történelmi egyházakkal tárgyalna, hátha sikerülne megfelelő kiállítási helyet találni a festmény számára. /Puskel Péter: Feszty Árpád hármasképének kálváriája. Feltámadásra várva. = Irodalmi Jelen (Temesvár), febr./

2004. október 2.

Az 1848–49-es forradalom ereklyéiből nyílt kiállítás okt. 1-jén az Arad Megyei Múzeumban. Az értékes darabok most először kerültek ki a nyilvánosság elé, a múzeum raktárából. A vitrinekben olyan tárgyak láthatók, mint például az aradi vértanúk személyes tárgyai, kitüntetései, fogházbeli feljegyzései, Damjanich olajportréja, a tábornokok nevét tartalmazó 1849–50-es aradi elítélések listája stb. Az intézmény raktárában több mint 17 ezer darab, az 1848–49-es forradalomból fennmaradt tárgy található, ezeket Hügel Péter igazgató szerint időnként cserélik majd a vitrinbeliekkel. Várhatóan a múzeum egy kétnyelvű katalógust is összeállít majd ezekről a tárgyakról. /(Sólya): Kiállították az aradi vértanúk emléktárgyait. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 2./

2005. június 16.

Az Arad Megyei Múzeumban megnyílt a Szabóné Ferencz Irma-emlékkiállítás. Ferencz Irma az aradi kulturális-művészeti élet közismert és nagyra becsült jeles személyisége volt, országosan elismert szaktekintély, a múzeumnak több mint három és fél évtizeden át volt munkatársa. Az ötvenes évek elején, az egyetem elvégzése után helyezték ide. Ő hozta létre a múzeum porcelángyűjteményét. A gyűjteménybe kerültek a herendi porcelángyár remekei. /Balázs Katalin: In memoriam Ferencz Irma. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 16./

2005. augusztus 2.

Az Arad Megyei Múzeumban megnyílt a József Attilának emléket állító Eszmélet című vándorkiállítás. A vándorkiállítás multimédiás, József Attila életét költészetét új technológiák segítségével mutatják be. A kiállítás Aradról Székelyudvarhelyre, majd Sepsiszentgyörgyre, Székesfehérvárra, Bécsbe, Berlinbe, Kassára vándorol, decemberben Miskolcon ér véget. /Nagyálmos Ildikó: Multimédiás vándorkiállítás József Attiláról. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 2./

2005. november 10.

A két évvel ezelőtt megtalált, honfoglalás kori magyar temető feltárását végzik az Arad megyei Nagylakon. Ezen a területen X. század végi temető lehetett, nyilatkozta Peter Hügel régész, az Arad Megyei Múzeum igazgatója. Eddig kilenc épségben maradt emberi csontvázat, fegyvermaradványokat és számos dísztárgyat találtak. „A temetkezési szokások, a sírokból felszínre kerülő csontdíszek egyértelműen arról vallanak, hogy magyar temető nyomait tárták fel” – erősítette meg Kopecznyi Zsuzsa régész. /Puskel Péter: Ősi magyar leletek. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./

2006. január 13.

Január 12-én egész napos rendezvénysorozattal zárult az aradi és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum immár második közös PHARE-CBC-pályázata, amelyet az aradiak nyertek el tavaly Vasútállomások és népi hagyományok. Határokon átnyúló művelődési vasútvonalak címmel. Aradon a Városházán román–magyar szemináriumot tartottak a kultúrturizmus és ipari kulturális örökség témakörében. A múzeumban aláírták az Arad Megyei Múzeum és a Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának a 2006-os évre szóló együttműködési programját. /Kiss Károly: Kultúrturizmus és ipari kulturális örökség. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 13./

2006. február 8.

Érdekes tanulmánykötetet mutattak be Aradon. Az aradi Aurel Vlaicu Egyetem és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, valamint az Arad Megyei Múzeum együttműködésében elkészült kiadvány a vegyes házasságokkal foglalkozik. Ioan Bolovan pankotai származású kolozsvári egyetemi előadótanár, valamint aradi kollégája, Corneliu Padurean végezték a munka irányítását. Rámutattak, hogy napjainkban már nem beszélhetünk multikulturalitásról, sokkal inkább interkulturalitásról, az egymás iránti tiszteletre van szükség. /(Kiss): Vegyes házasságok Erdélyben.= Nyugati Jelen (Arad), febr. 8./

2006. május 29.

Az Arad Megyei Múzeum, az Aradi Polgármesteri Hivatal és az aradi Művelődési Ház negyedik alkalommal rendezte meg a kézművesek vásárát. Több megyéből érkeztek, köztük Hargita megyéből is. Nagy volt az érdeklődés a korondiak sátra előtt. A székelyudvarhelyi Varga Géza most jött el először Aradra mézeskalácsot árulni. /(Kiss): IV. Kézművesek vására. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 29./

2006. november 30.

Aradon a Megyei Múzeumban megnyílt az Aradi céhek (XVII–XIX. század) című kiállítás, kiegészítve a korabeli Aradot ábrázoló festményekkel. Olyan eredeti dokumentumok/tárgyak láthatók, amelyek eddig csak a múzeum raktáraiban porosodtak. /(Kiss): “Nyitány” az aradi céhek múzeumára. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 30./


lapozás: 1-9




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék